A házasság felbontásának szempontjai

I. Mit vizsgál a bíróság a házassági bontóperben?

A házasság felbontására irányuló eljárás során a bíróság azt vizsgálja, hogy az érintett házaspár házasélete teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott-e, ezen túlmenően pedig - amennyiben a házasságból közös kiskorú gyermek született - úgy az ő érdekét is figyelembe kell vennie .

A családjogi törvény (1952. évi IV. tv., Csjt.) szellemével összhangban a bíróságnak nem azt kell vizsgálnia, hogy a házasság megromlásában melyik házastárs a vétkes, hanem arról kell meggyőződnie a házasság felbontásának kimondását megelőzően, hogy a házasság véglegesen megromlott, és az a továbbiakban fenn nem tartható.

A bíróság azonban egyben békítő tevékenységet is végez, amely eszköze lehet a házasság megmentésének . A bíróság békítő tevékenységét tágabban kell értelmezni, és alatta nem csak a házasság megmentésére, hanem a minél kisebb megrázkódtatással történő megszüntetésére (a házastársak megegyezésének elősegítésére) irányuló kísérletet is érteni kell.

II. A közös kiskorú gyermek érdekei

Amennyiben a házasságból közös kiskorú gyermek is származik, úgy a bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül a kiskorú gyermek érdekeit sem. Az esetek többségében egy kiskorú gyermeknek éppen az lenne az érdeke, hogy a szülők továbbra is együtt maradjanak, és közösen neveljék, ugyanakkor, ha a házasság már tarthatatlanná válik, és a felmerült problémákat a szülők nem képesek rendezni, úgy pusztán az a tény, hogy a házasságból közös kiskorú gyermek származik, még nem lehet az akadálya a házasság felbontásának.

A válás megrázkódtatás egy gyermek számára, ezért törekedni kell arra, hogy a lehető legkíméletesebb és leggyorsabb módon menjen végbe, és ha nem is az ideális, ámde olyan helyzetet eredményezzen, amely a gyermek számára is elfogadható. Ha a bíróságnak nem sikerül a házastársakat kibékítenie, és azt állapítja meg, hogy a házasság fenntartására nincs lehetőség, az végérvényesen és helyrehozhatatlanul megromlott, úgy a gyermek érdekeit a bíróság akkor tartja szem előtt, ha a járulékos kérdésekben minél gyorsabban - de a gyermek érdekeit továbbra sem feledve - jár el.

III. Megegyezésen alapuló bontás

Megegyezésen alapuló bontás esetén a házastársak által a bíróság felé kinyilvánított, a házasság felbontását célzó közös akarata akkor utal a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlására, ha az végleges elhatározáson alapul, befolyásmentes és egyező.

Véglegesnek tekinthető az elhatározás, ha

a házastársak a járulékos kérdésekben (a közös gyermek elhelyezése és tartása, a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, a házastársi eltartás, a közös lakás használata, valamint - az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével - a házastársi közös vagyon megosztása) megegyeztek és egyezségüket a bíróság is jóváhagyta, vagy ha

a házastársak között legalább 3 éve megszakadt az életközösség úgy, hogy külön lakásban élnek, és igazolják továbbá azt is, hogy a közös gyermek elhelyezését, valamint tartását - a gyermek érdekeinek megfelelően - rendezték .

A fenti rendelkezés tehát meghatározott feltételekhez köti, hogy a házastársak megegyezése mikor kezelhető a bíróság által bizonyítékként a házasság felbontására irányuló eljárás során. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a bontásra irányuló megegyezés és a járulékos kérdések törvényben megkívánt rendezésének, vagy a hároméves különlakásos különélés esetén a bíróságnak a házasságot minden további feltétel nélkül fel kellene bontania. A bíróság a közös megegyezés esetén is csak akkor bonthatja fel a házasságot, ha meggyőződött arról, hogy a házasság megmentésére már nincs remény (lásd Bírósági Határozatok - BH - 1978/282. szám).

IV. Befolyásmentesség és akarategyezőség

A végleges elhatározás mellett a befolyásmentesség vizsgálata és megítélése is feladata a bíróságnak. Az erre irányuló vizsgálat során az elsődleges bizonyítási eszközt a bíróság számára a felek személyes meghallgatása jelentheti, de sok esetben befolyásmentességet állapít meg a bíróság akkor, ha a per során ennek ellenkezőjét nem észleli.

A házastársak akarategyezőségére a törvény nem ír elő alakszerűséget (BH 1985/63.). A házasfeleknek az egyező akaratnyilvánításukat nem feltétlenül a keresetlevélben kell előterjeszteniük, hanem megtehetik ezt az eljárás során bármikor. Tehát függetlenül attól, hogy az eljárást csak az egyik házastárs kezdeményezte (tényállásos bontás), a felek később dönthetnek úgy, hogy áttérnek a megegyezésen alapuló bontásra.

(Ha valamely ügy sajátossága miatt nincs mód arra, hogy valamennyi járulékos kérdést bírói végzéssel jóváhagyott egyezséggel rendezzenek a házastársak, megegyezésen alapuló bontás nem, csak a tényállásos bontás lehetséges. Ilyen esetben a bíróság az egyezség jóváhagyásának a megtagadása után a vonatkozó pertárgyban is ítélettel dönt.)

V. Megegyezés járulékos kérdésekben

A közös megegyezésen alapuló bontásra irányuló kérelemben a házastársaknak meg kell jelölniük azt is, hogy a konkrét esetben - a törvényi rendelkezésekhez képest - mire terjedhet ki az egyezségkötési kötelezettségük (van-e közös gyermekük, lakásuk, stb.), továbbá csatolniuk kell a vonatkozó igazoló okiratokat is.

A családjogi törvény végrehajtási rendelete (a továbbiakban: Csjtr.) értelmében a házastársaknak a keresetlevélhez csatolniuk kell a házassági vagyonjogi igények rendezésével kapcsolatos (a közös vagyon megosztására vonatkozó) megállapodásukat is , kivéve, ha

közöttük legalább 3 éve megszakadt az életközösség és külön lakásban élnek , vagy ha

a közös vagyon kizárólag ingóságokból áll, azt a házastársak egymás között már megosztották (a birtokbaadás is megtörtént), és a házastársaknak a házastársi közös vagyon megosztásával kapcsolatosan egymással szemben semmilyen további követelésük nincs .

A közös megegyezésen alapuló bontások többségében a legtöbb problémát a házastársi közös vagyon megosztása okozza. Az erre irányuló megegyezésnek - az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével - teljes egészében tartalmaznia kell a házassági vagyonjogi igényeket, beleértve tehát a teljes vagyont, az esetleges megtérítési igényeket, illetve különvagyoni követeléseket, stb. is, továbbá ki kell terjednie a lakással (egyéb ingatlanokkal) kapcsolatos tulajdoni hányadok kérdésére is. Ez utóbbinak igen nagy jelentősége van a gyakorlatban, hiszen sok esetben fordul az elő, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni arányok nem azonosak a házastársak tényleges vagyoni arányával, esetleg a közös vagyonból vásárolt ingatlan csak az egyik házastárs nevén van, vagy hogy az egyik házastárs a másik különvagyonaként szereplő ingatlanra fordított költségeknek - pénzben vagy tulajdoni hányaddal történő - megtérítését igényli.

VI. Az egyezség

A házastársak bíróság által jóváhagyott egyezségének a bírói ítélettel azonos hatálya van, vagyis ennek megfelelően szükség esetén jogi eszközökkel kikényszeríthetőnek, illetőleg önkéntes teljesítéskor is a végrehajtásra egyértelműen alkalmasnak kell lennie. Az eljáró bíróság csak és kizárólag határozott, konkrét, egyértelmű és végrehajtható egyezséget hagyhat jóvá, olyat, amelyben a kötelezettség teljesítésének a határideje pontosan meghatározott, és amely nem tartalmaz bizonytalan, teljesíthetetlen feltételeket (BH 1992/252.; BH 1983/120.; BH 1992/178.).

Ezen túlmenően az egyezség jóváhagyásánál a kiskorú gyermek(ek) érdekét különös gonddal kell vizsgálni (BH 1989/18.; BH 1992/586.). Ha a szülők nyilatkozata e tekintetben eltérő vagy kétséges, úgy - a 14. életévét betöltött gyermek - közvetlenül, vagy szakértő útján - akár meg is hallgatható.

VII. Az életközösség megszakadása

A gyakorlatban ritkábban fordul elő, hogy a házastársak az életközösség több mint 3 éve történt megszakadását a különéléssel igazolják. A Csjt. vonatkozó rendelkezése nem pusztán különélést, hanem ennél többet: külön lakásban élést, illetve ennek bizonyítását kívánja meg a megegyezésen alapuló bontás esetén.

A legalább 3 éves - külön lakásos - különélés bizonyításán túlmenően azonban a járulékos kérdéseket illetően már nem kér további bizonyítást a bíróság, így a feleknek csupán igazolniuk kell, hogy a közös kiskorú gyermekük elhelyezését és eltartását - a gyermek érdekének szem előtt tartásával - egymás között rendezték. (E rendezés történhet akár egy korábbi perben hozott ítélettel, a felek által megkötött egyezséggel, peren kívül írásba foglalt egyezséggel, de akár szóbeli megállapodással, vagy ráutaló magatartással is. Ennek megfelelően a bíróság felé az igazolás a rendezés módjához igazodhat (ítélet, egyezség, más okirat bemutatása, a felek előadása, tanúvallomás, stb.).

VIII. Tényállásos bontás

Tényállásos bontás esetén a bíróságnak a házasélet megromlásához vezető folyamat egészét fel kell tárnia annak megállapítása érdekében, hogy a házasság véglegesen megromlott-e. Ehhez a bíróság elsősorban az érintett házastársakat hallgatja meg , de ezen túlmenően akár hivatalból is folytathat le bizonyítást (pl. tanúmeghallgatás).

Az alperes házastárs távolmaradása nem lehet akadálya sem a bizonyításnak, sem pedig a házasság felbontásának, szemben a megegyezésen alapuló bontással, ahol a felek személyes megjelenése és meghallgatása nélkül a bontás kizárt (BH 1983/120.). Miután a Csjt. vonatkozó rendelkezése értelmében bármelyik házastárs kérheti a házasság felbontását, így a gyakorlatban az az eset is előfordulhat, hogy a felperes a házasság megromlásáért elsősorban, vagy kizárólag felelős házastárs, és a bíróság a házasság megromlásában vétlen - alperes - házastárs passzív magatartása, vagy esetleges ellenzése dacára is felbontja a házasságot (természetesen kizárólag akkor, ha annak feltételei - a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlása - megvalósultak).

A teljes körű bizonyítás alapján folyó tényállásos bontópereknek egyik típusa az, amikor csak a házastársak valamelyikének egyoldalú kérelmére és a másik fél ellenzése mellett folyik az eljárás, míg a másik típusnál ugyan mindkét házastárs egyetért a házasság felbontásával, de a megegyezéses bontás feltételei valamilyen okból mégis hiányoznak (pl. a járulékos kérdésekben nem jutnak egyezségre).

IX. A házasság felbontásának okai

Bontó ok lehet például

a házasság megromlását előidéző, a házastársi kötelességet sértő és kifogásolható magatartás,

durván kötelességsértő, az általános társadalmi erkölcsi normák szerint súlyos megítélés alá eső magatartás, illetve

a különélés.

A tartós különélés általában a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a jele, függetlenül attól, hogy azt mi (milyen okok és körülmények) váltották ki. A bíróságnak viszont vizsgálnia kell többek között a különélés időtartamát, valamint az egyéb körülményeket (a ténylegesen kialakult helyzetet, a feleknek a különélés alatt tanúsított magatartását, esetleges békülési kísérletét, az új életre történt berendezkedést, stb.) is.

Igaz, hogy a bíróság a bontóper során elsősorban nem azt vizsgálja, hogy a házasság megromlása kinek a hibájából következett be, de a családjogilag felróható, kötelességsértő magatartásoknak mégis jelentősége lehet a bontóperekhez kapcsolt egyéb pertárgyakban (járulékos kérdésekben) való döntés meghozatalakor (pl. gyermekelhelyezés, lakáshasználat, stb.).

1952. évi III. törvény;1952. évi IV. törvény;4/1987. (VI. 14.) IM rendelet; 2005. augusztus 25.

Forrás: http://www.magyarorszag.hu/ugyintezo/ugyleirasok/csalad/hazassag/ felbont/hazfelbont

Vissza